A hónap preparátuma

Dr. Zboray Géza (1941–2023) Az ELTE Természetrajzi Múzeum Biológiai és Őslénytani Kiállításának újraalapítója és a Múzeum első igazgatója 2023 június elején eltávozott. Az ELTE egyik legnagyobb hatású oktatója anatómusként számos tankönyv szerkesztője és szerzője volt, biológus hallgatók nemzedékei számára egy életre meghatározó élményt nyújtott előadásaival, gyakorlataival. Életművéhez szorosan hozzátartozik a Biológiai és Őslénytani Kiállítás újjáalapítása,… Zboray Géza emlékezete olvasásának folytatása
Január
December
November
Beszámoló a Zboray Géza emlékezete és öröksége Alumni rendezvényről
Sokan sokat készültünk az ünnepségre, melyen megidéztük mindazt, amit Zboray Géza, az ELTE TTK legendás tanára jelentett tanítványainak, pályatársainak, kollégáinak, tisztelőinek, barátainak. Külön öröm volt számunkra, hogy a résztvevők között köszönthettük Zboray Géza családját is: feleségét, Horváth Katalint, és gyermekeit, Miklóst, Katalint és Nórát.